A karácsonyi ünnep eredete

A téli napfordulót ünnepeljük. Ez összefügg a mi karácsony ünnepünkkel.
A karácsony a KARA-CSONG szóból eredeztethető. Kara=fekete, sötét, a Csong=sólyom

Például ebből ered az OR férfiképzővel a Csongor férfinév, Sólymot jelent.
A karácsony fordítható akár fekete Sólyomnak is, de inkább sötét Napnak, hiszen a sólyom Napjelkép. Nem csak nálunk, hanem pl. az ősi egyiptomi Ré Napistent sólyom alakban ábrázolták, vagy a fia, a megújuló Nap, a Napfiú, Hórusz, akit sólyomfejű istenként ismerhetünk meg.
Tehát a Kara-csong elnevezés a legsötétebb napra utalhat, ami ilyenkor, a téli napforduló idején, azaz karácsonykor van.

A másik magyarázata a karácsonynak a KERECSENY névből való levezetés, ami a magyarok sólymára, a kerecseny-sólyomra utal, és ugyanott vagyunk, ahol az előbb.
Itt Napjelképről van szó, a sólyom alakjában szimbolizált Napról.
Az ősi magyarok táltosai ezen a napon – a régi mondák szerint – sólymot röptettek.

Ez nem biztos, hogy ténylegesen madarak röptetéséről szólt, hanem a születő Nap-fiúnak az útjára bocsátásáról.
A mitológia szerint ugyanis a legsötétebb nap éjjelén az egyre csökkenő erejű Napöreg meghal, egyúttal megszületik a Napfiú, azaz az ezután egyre fejlődő, növő fény, a hosszabbodó nappalok jelképe. Ezt virrasztással ünnepelték.

Erre a hitre telepedett rá az éjféli mise, és a mostani kereszténység Jézus-mint Napfiú, Istengyermek születése. A csillagászok szerint nem karácsonykor született valójában, de a meglévő ősi rituálékba így tudták beilleszteni és elfogadtatni az új hit csíráit.

A sólyomról, mint Napisten madaráról azt is tartja a mitológia, hogy oda-vissza utazik a Nap és a Föld, az emberek között, és közvetíti a Napisten akaratát, áldását az emberek felé, az emberektől pedig a kérést, és köszönetet a Napisten felé.

(Az áldozati tűznél meggyújthatjuk a fény jelképét, a gyertyáinkat, és a Sólyomkörtánccal köszönthetjük a Nap-Fiút. Röptessük meg a sólymot Sólyomfi Nagy Zoltán dalával!)

Sólyomének

Sólyom szállj fel a Naphoz a kék égre,
Büszke énekünk vidd tovább.
Sólyom szállj le a Naptól a Földünkre,
Urunk áldását hozd reánk.

A NAP most kerül a „szarvak közé” mondja az asztrológia, azaz belép a Bak csillagképbe. Csakhogy….
Ezt a csillagképet csak a kabar őstörzsek, a kecsketenyésztő népek nevezték Baknak, a magyar őstörzsek Szarvasnak hívták.
A mitológiai vadász, a Nyilas követi a Szarvast, akinek lábai a régi Vízitáj, az Égi Folyóvíz, a Tejút melletti vízben, a mai Vízöntő jegyében állnak. Az asztrológia ezért ábrázolja a Bakot halfarkúnak.
Ezért éneklik az ősi dalok, legendák a Csodaszarvast úgy, hogy a vízben áll, szarvai közt a Napot tartja.

Napöreg, Napgyermek

Életfa, Világfa, Világhegyen Nagyfa
Napkoronás szarvas álldogál alatta,
Töve jobb feléből Élet-vize csurran
Töve bal feléből Halál-vize buggyan.

 Tehát a másik – a téli napfordulóhoz köthető – mitikus állatunk a SZARVAS.
A Szarvas már sokkal földibb, mint a sólyom, és mintegy VILÁGFA köti össze a földet-vizet a Nappal. A „nyilas odújából” nagy Égi erők szabadulnak fel, ezért is ez a nap nagy jelentőséggel bír. A szkíta a „szarvasok népe” volt, regéink is tőlük származtatják a hunokat, magyarokat, a mi táltosősünk, mitológiai totemállatunk.
Valamennyi turáni népnél szent állatnak számít a szarvas, mely agancsán hordozza a napot és a holdat, azt jelezve ezzel, hogy ő vezeti a népet a sötétségből a világosságba. Tehát ilyen értelemben is helye van a téli napforduló ünnepén a szarvasnak.

Csodaboga

Agancsa Világfa nappal és a holddal,
Tűzzel sziporkázó bűvös csillagokkal.
Gyorslábú hírnöke a hajnali fénynek,
Hű képviselője Isten szellemének.
Ősi legendáknak útmutató fénye,
A hazatalálás örökös reménye.

Tél, Szarvas, ---- szóval az északi népek Tépapója a szarvasszánnal, aki a Tejúton közlekedik nem is olyan idegen tőlünk, csak ne mossák össze a Mikulással.

Világfa a Nappal. Holddal és a csillagokkal - - - Megszületik a fény. Ezt az ősök a „fénylőfával” ünnepelték. Mi a fénylőfa?? Mit jelent a luc? Fényt! Hát a fénylőfa a fenyőfát jelenti. Ilyen régi dolog fenyőfával ünnepelni a Fény születésének ünnepét. A fenyő illóolajai jól égnek, ezt gyújtották meg a szent tűznél. (Szarvas - életfa - +csillagok-gyertyák - fénylőfa = karácsonyfa)
Hazugság, hogy Németországból ered a karácsonyfa szokása, és csak egy-két száz éves!!!! A gyertyák a szarvasagancson fénylő csillagokat jelképezik.

Mi kapcsolódik még a karácsonyhoz?
Fokhagyma, méz, dió, alma.
A fokhagymáról azt tartották, hogy véd a démonok (boszorkányok), rossz szellemek ellen. Ha tudjuk, hogy régen a betegséget tulajdonították démonok, rossz szellemek művének, már nem is tűnik babonának, hiszen egészségvédő hatását a modern tudomány is megerősítette. Szintén egészséges a méz, amely nélkül karácsony szinte elképzelhetetlen. (A mézről, Mylitta Méh-Anyaistennőről majd a tavaszi szeren beszélünk inkább.)
A mézes fokhagymával őrizzük egészségünket, és megédesítjük az életünk.
A dió – a magyar őshit szent fája. Más nyelvekben is isten fája, gondoljunk a deo-dió nevekre. A magyarok ősöreg szent fák köré települtek, innen a falu név is, fa-lu (a lú,ló nagyot, istenit jelent, pl. lódarázs, óriási nagy darázs… fehérlófia…Napisten-fia) A falu tehát istenfát, nagy fát jelentett.
Településnevek őrzik Diósd, Diószeg, Diómál, Diósjenő, Diósgyőr…
Minden ízében gyógyhatású. Négy része a négy évszakot jelképezi, tekervényei az agyhoz teszik hasonlatossá. Félbevágva a mágikus Gilgames-jelet fedezhetjük fel, ami a táltoskirályok anyajegye volt. (hasonlít a négylevelű lóheréhez)
Az almát annyi szeletre vágják, ahányan egy összejövetelen résztvesznek, illetve ahányan vannak egy családban, és a közösséget, az egységet jelenti közös elfogyasztása.

Felajánljuk ezeket az étkeket, és közösen elfogyasztjuk, hogy az elkövetkezőkben egészségesek legyünk, édes legyen életünk, és mindig legyen egy közösség, ahova tartozhatunk.

Azért menjünk el, és vigyük magunkkal a bennük ragyogó Napot, amely erősödik mostantól, és ezt a ragyogást árasszuk szét a környezetünkre.
Család, szomszéd, munkatárs, akárki - - - észre fogja venni a ragyogó isteni napot, a bennünk Élő Sólymot.