A nagyböjti időszak az egyházi évben hamvazószerdától húsvétvasárnapig tart. Régies neve időtartalmára
utalt: negyvenlőböjt. Hamvazószerda ugyanis a húsvét vasárnapjától
visszaszámolt 40. hétköznap. A negyven nap Jézus negyven napos böjtjére
emlékeztet.
Hamvazószerda
szigorú böjti nap, ilyenkor csak háromszor szabad enni és egyszer
jóllakni, húst pedig egyáltalán nem lehet enni. Ez a nap a hamvazás
szertartásáról kapta nevét. A hamu már az Ószövetségben is a bűnbánat
szimbóluma.
A bűneiket bánó őskeresztények szintén hamuval hintették
magukat. Ez eleinte csak a nyilvános bűnbánók szertartása volt, de
később a többi hívő is meghintette magát hamuval. A 10. századtól már
külön megáldották ezt a hamut – amit az előző év virágvasárnapi
barkákból nyertek. A nyilvános vezeklés megszűnése után, a 14. századtól
a hamvazás szertartása a nagyböjt kezdetének általános szertartása
lett.
Régen az ilyen böjti napokon
csak kenyeret, sót, száraz növényi ételt lehetett fogyasztani. De maga a
negyven napos böjt is szigorúbb volt: egyes vidékeken negyven napig
semmilyen tejtermékkel nem éltek, nem használtak zsírt, és húst sem
ettek – halat természetesen lehetett –, néhol pedig csak növényi
eredetű, nyers ételeket ettek.
Voltak olyan falvak, ahol a böjtös
ételeket külön edényben főzték. A nagyböjti önmegtartóztatás
legszigorúbb válozata a negyvenelés volt. Ilyenkor a böjtölő csak
negyvenszer evett ebben az időszakban – tehát naponta csak egyszer,
naplemente után. Szintén elég szigorú az a szokás, ami alapján a
nagyböjt péntekjein csak hét szem búzaszemet ettek.
Kommentáld!