A magyarok kincse

A kötet tárgya a tudomány és a társadalom közötti „hibrid" társaslelki kategória, az érték. Bevezető tanulmánya Acinikus Mikszáth címet viseli. Különleges műfaji bravúr: egy klasszikus írónk életműve alapján mutatja be ezt a kategóriát. Megállapítja: Mikszáthot azért tartották, illetve tartják ma is tévesen cinikusnak, mert kíméletlen realista: szereti az embereket, meglátja az életben a pozitívumokat, de következetesen szembesíti a kellővel a valót, leleplezi, hogyan torzítja el az értékeket az emberi tökéletlenség.

Ebben a kötetben jelenik meg a társaslélektani rendszer részletes táblázat formájában: mind a 9 kategóriának (a hibrideket is beleértve) mind a 9 megjelenési formája, „foka", összesen 81 „kocka". - Ezen a táblázaton érdemben később sem változtatott Karácsony Sándor, de a kifejezéseihez nem ragaszkodott mereven.

Itt jegyzem meg: kidolgozta a „társas fejlődéslélektan" vázlatát is. Jellemezte a felnőtté fejlődés négy szakaszának (kisgyermek, növő gyerek, serdülő, adoleszcens) a viszonyulási formáit, jelezte a felnőtt szerepének változását is (legelőször szülőre, azután vezetőre, ideálra, végül partnerre van szüksége a leendő felnőttnek). Számos tanulmányában utal az egyes fejlődési szakaszok sajátságaira, de mindezt egyik kötetében sem rögzíti táblázatos formába.

Kövendi Dénesajánlója a könyvhöz:

"Bármilyen képtelenségnek tűnhet is ez nemzettudatunk mai szánalmas állapotában, Karácsony Sándor rendületlenül meg volt győződve arról, hogy a magyarságnak történelmi múltja, a jelenben is életképes viszonyulási formái és a jövő feladatok vállalására való alkalmassága folytán a már oszthatatlanná váló világ egésze számára is van mondanivalója; szüksége van ránk a világnak. A "magyarok kincse" voltaképpen - az egész modern emberiség kincse. És ez érvényes A magyar észjárás, A magyar világnézet, az Ocsúdó magyarság, A magyarok Istene gondolatvilágára is. Társaslélektani vizsgálódásai folyamán Karácsony Sándor egyre világosabban látja, lassan-lassan már ki is meri mondani, hogy azok a viszonyulási formák, amelyeket ő a magyar múlt hagyományainak és a valóban "magyar" életnek a jelenségei alapján magyar sajátságként megfogalmazott, a 20. század közepének világában már egyetemesen időszerűek és szükségesek a másik emberrel, a másik embercsoporttal való értelmes, termékeny együttéléshez. Ahogyan mi, magyarok évezredek óta a más népek szomszédságában, társaságában élést gyakoroljuk, úgy kell majd megtanulnia (írja a 40-os évek elején!) a második világháború után Euramerikának az együttélést Ázsiával, Afrikával mint egyenrangú féllel..."