Szeretettel köszöntelek a Gyökereinket és értékeinket keresők közösségi oldalán!
Csatlakozz te is közösségünkhöz és máris hozzáférhetsz és hozzászólhatsz a tartalmakhoz, beszélgethetsz a többiekkel, feltölthetsz, fórumozhatsz, blogolhatsz, stb.
Ezt találod a közösségünkben:
Üdvözlettel,
Gyökereinket és értékeinket keresők vezetője
Amennyiben már tag vagy a Networkön, lépj be itt:
Szeretettel köszöntelek a Gyökereinket és értékeinket keresők közösségi oldalán!
Csatlakozz te is közösségünkhöz és máris hozzáférhetsz és hozzászólhatsz a tartalmakhoz, beszélgethetsz a többiekkel, feltölthetsz, fórumozhatsz, blogolhatsz, stb.
Ezt találod a közösségünkben:
Üdvözlettel,
Gyökereinket és értékeinket keresők vezetője
Amennyiben már tag vagy a Networkön, lépj be itt:
Szeretettel köszöntelek a Gyökereinket és értékeinket keresők közösségi oldalán!
Csatlakozz te is közösségünkhöz és máris hozzáférhetsz és hozzászólhatsz a tartalmakhoz, beszélgethetsz a többiekkel, feltölthetsz, fórumozhatsz, blogolhatsz, stb.
Ezt találod a közösségünkben:
Üdvözlettel,
Gyökereinket és értékeinket keresők vezetője
Amennyiben már tag vagy a Networkön, lépj be itt:
Szeretettel köszöntelek a Gyökereinket és értékeinket keresők közösségi oldalán!
Csatlakozz te is közösségünkhöz és máris hozzáférhetsz és hozzászólhatsz a tartalmakhoz, beszélgethetsz a többiekkel, feltölthetsz, fórumozhatsz, blogolhatsz, stb.
Ezt találod a közösségünkben:
Üdvözlettel,
Gyökereinket és értékeinket keresők vezetője
Amennyiben már tag vagy a Networkön, lépj be itt:
Kis türelmet...
Bejelentkezés
Boldogfa(j)i templom a mi házunk lehetne,
benne való oltár mi asztalunk lehetne,
misemondó ruha mi abroszunk lehetne,
benne való kelhe mi poharunk lehetne,
benne való ostya mi kenyerenk lehetne.
Rét ökör, régi törvén, haj, regü rejtem!
Boldogfai regősének Gyűjtötte: Vikár Béla, 1900
Lejegyezte: Bartók Béla
De nem csupán így,
szavakban fejeződik ki ez a szoros összetartozás a két fogalom között,
hanem az élet mindennapi menetében, gyakorlatilag is. Az étkezés ugyanis
ebben a műveltségi közegben a szó legszigorúbb értelmében véve is
szertartás. Előtte-utána imádkoznak (vendégül hívják az Istenséget, más
szóval áldoznak neki!), ami pedig az ima-keretben napról-napra lezajlik,
az maga a legtipikusabb (elemi szintű) transzfiguráció: az átlényegítés
minimális mozzanata. Ami az evés előtt valami más, tőlünk idegen
anyagféleség volt, az a megevés által átlényegül a mi testünkké-vérünkké
– emberszabásúvá válik. Egészen drasztikusan kifejezve: ami eddig nem
én voltam, az innentől fogva én vagyok!
Mindezt nem csupán azért érdemes megjegyeznünk magunknak, mert így válik
érthetővé a konyha és a szentély, továbbá a bennük föllelhető fő
szertartási kellékek, az oltár, illetve az asztal (szabadtűzhely)
alapvető egylényegűsége, amely külalakjuk és használati módjuk nagyfokú
hasonlóságában manifesztálódott számunkra, hanem azért is, mert csak így
tudjuk belátni, mi indokolhatja az ún. „lakoma”-jelenetek rendkívül
magas arányszámát a pásztorfaragások, illetve az egyéb népművészeti
termékek díszítményanyagában. Minden valószínűség szerint áldozati
lakomák ábrázolásáról lehet szó ezúttal is – még az első, az „életképi”
jelentésszinten is! –, akárcsak az ókori–középkori analógiák esetében,
amelyek ugyancsak feltűnően nagy számban maradtak ránk a legkülönfélébb
kultúrák festészeti–szobrászati hagyatékában. Mindenesetre remélhetőleg
óvakodni fogunk most már attól, hogy ezt a figyelemre méltó
emlékcsoportot a magyarság istencsapásszerű nagybendőjűségével
magyarázzuk, mint ahogy népművészetünk némely fogadatlan prókátorai ezt
még ma is gátlástalanul megtehetik.
Ám ha a konyha–pitvar együttes és a „klasszikus” (már az őskor kései
szakaszában is kimutatható) szentély–hajó együttes lényegi
egyenértékűségére felfigyeltünk, akkor az sem kerülheti el a
figyelmünket, hogy ebbe az analógia-sorba hármadikul önként kínálkozik –
fentebb már elemzett „alaprajza” okán – a cifraszűr csuklya–köpönyeg
együttese. Márpedig ha a parasztház e központi fekvésű és jelentőségű
részének a szűr a „mini”-változata, akkor a másik „szertartási”
ruhadarabnak, a subának is joggal kereshetjük az alaki-funkcionális
megfelelőjét a ház belsejében. Nem kell sokáig keresgélnünk: az alföldi
háztípus ún. banyakemencéje (4. kép) az elképzelhető legtisztább
analógiát szolgáltatja hozzá. Ez lenne hát a subához tartozó szenthely, a
kerektemplom „mini”-modellje. Tűzszentély ez is, akárcsak a cifraszűr
„szentély”-részének megfelelője, a konyha, s valóban, mindkettőnek
megvan a legkisebb – most már valóban egységnyinek tekinthető – önálló
alakváltozata a hazai népi építészeti emlékanyagban: a kör alaprajzú,
illetve a „hosszházas” szabadtéri tüzelőhely.
Ha még egy pillantást hajlandók vagyunk áldozni népi műveltségünk két
„hosszházas” alaprajzára, a konyha–pitvar együttesére, illetve a
cifraszűrére, akkor az is nyomban világossá válik előttünk, hogy e
mögött a formáció mögött általánosabb érvényű valóságfedezetet kell
gyanítanunk, mint a banyakemence–suba páros által képviselt kúpos
alakzat mögött. Ez utóbbi megtalálható ugyanis a szűr alaprajzában, a
„vak” ujjvégződések díszesen kivarrt kerek „rózsái” képében, de a szűr
bonyolultabb körvonalrajzát hiába keresnénk a suba-alaprajzban. Úgy
látszik, magasabb rendű hierarchiát képvisel tehát a szűr-forma, mint a
suba-forma, ami mindenesetre abban a közismertnek tekinthető
művészettörténeti tényben is megerősítést nyerhet, hogy korai
körtemplomaink jelentős számban beépültek hosszházas építészeti
rendszerekbe, míg fordított esetről nincs tudomásunk, és elvileg is
nehezen lenne elképzelhető.
Mindez talán nem egészen jogtalanul indíthat
bennünket olyan feltételezésre, hogy ha a suba (körtemplom, körhinta
stb.) alaprajzában, illetve felépítettségében egyfajta „Madonnaköpeny”
képletre ismertünk rá (erre, a Szűz-minőség egy sajátságos
megnyilatkozására utalhatna eszerint a kemence „banya” jelzője is!),
akkor a szűrében olyan rendszer viselkedéssémáját gyanítsuk, amely az
előbbihez képest hierarchikusan magasabb rendűnek tekinthető. Ilyen
pedig a mi közvetlen környezetünkben, a Szűz (csillagkép) irányából ható
elementáris vonzás-köteghez képest, egyetlenegy adódhat: maga a
századvégünk természettudományos világképében végső entitásként számon
tartott teljes Univerzum.
Amit a kétféle szertartási színhely, illetve a hozzájuk tartozó kétféle
szertartási öltözék „képes beszédjéből” erre a „teljes Univerzumra”
vonatkozóan kiolvashatunk, az nem csekélység; és máris elmondhatjuk: ha
egyáltalán érdemes odafigyelni ezeknek az „ócska kacatoknak”, ezeknek az
„elavult maskaráknak” az itt-ott már alig érthető, de folyamatosan és
makacsul sugárzott vallomására, akkor elsősorban éppen az ilyenfajta
tanulságok miatt érdemes. Eszerint az utóbbihoz (a „mindenséghez”)
képest a – „felülnézetből” rózsának, koszorúnak, egyszóval kör alakúnak,
„oldalnézetből” viszont bojt-, konty-, illetve kúp-alakúnak adódó,
„kívül” fehérnek és hidegnek, „belül” ellenben feketének és forrónak
mutatkozó, belsejében „életet” (kenyeret) érlelő – Szűz-hatáskomplexum
úgy viselkedik, mintha valamiféle, alapvetően páros terméstetű
(két-állapotú) fekete lyuk lenne az „ősképe” és egyben legmarkánsabban
közegjelző „címere” a valóságidézésnek mindenfajta – direkt vagy
indirekt jelöléssel élő – szintjén.
A másik, nem kisebb horderejű felismerés magára a „szűr-univerzumra”
vonatkozik. Ha ezt a modellt hitelesnek fogadjuk el – NB.: a népművészet
képes-szöveges „vallomásaiban” eddig még nem sikerült csalást vagy
hazugságot kimutatnunk! –, akkor az általunk, földi nézőpontból
képletezhető mindenség alapvetően „kétszer görbült” karakterű kell, hogy
legyen.
A kétféle görbület tengelye merőleges egymásra és nem egyforma
hosszú; a „hajtogatás” műveletének gyakorisága (és ebből következőleg a
szerepe, jelentősége) sem egyforma a két esetben. A két „fekete lyuk”
(másként fogalmazva: a két különböző időfázisban tetten ért egyetlen
„fekete lyuk”) mindkét fajta művelet során lényegében változatlannak
(invariábilisnak) mutatkozik. Magasabb rendű (emberi) élet csak a
„kettős görbületű” rendszerben képzelhető el, a „fekete lyuk” legfeljebb
alacsonyabb rendű formációk (tartalékoló jellegű) megőrzésére
szolgálhat. Az emberi minőség legmagasabb fokú megnyilatkozási módja a
„kisebb tengelyű” (másodfokú) hajtogatáshoz kötött: a szellemiség
szférája, az értelmes emberfő túlnő az elsődleges, hétköznapi használatú
hengerpalást szintjén, és csak a „csuklya” felhajtása (másodfokú
hajtogatás) révén kerülhet közvetlen kapcsolatba a szűr-univerzum anyagi
valóságával. (Egyébként csupán tudomása lehet róla!) Ezek az esetek a
mindennapi valóságban jobbára veszélyhelyzetekben (konkrétan: viharok
esetén) adódnak elő. Egy-egy ilyen „viharnak” az univerzális léptékű
megfelelőjére egyelőre nem tudnánk minden szempontból kifogástalan
megjelölést javasolni, de biztosak vagyunk benne, hogy ilyen igenis
található, és előbb-utóbb meg is fog kerülni.
Ha most már cifraszűrünk „világmodelljével” azt a kérdést szegezzük
szembe, hogy miképpen is vált hát visszaolvashatóvá ez a „végső” üzenete
a használó közösség – szűkebb értelemben a szűr viselője – számára,
akkor legkézenfekvőbb analógiául ezúttal az iszlám kultúra
imaszőnyeg-modellje kínálkozik. Amint az metszetét adja az imádkozás
építészeti környezetének, addig a mi cifraszűrünk, mint láttuk, az
alaprajzát. Amazzal szembe kell fordulnia a hivőnek az áhítat perceiben
(rátérdelvén a homlokával kell érintenie!), a miénkbe bele kell
öltöznie. Ez a világmodell körülöleli, magába foglalja, óvja, melengeti
viselőjét, és egyben méltóságot is ad neki. Egyszóval: definiálja! A nép
gyermeke (a közösség embere) beléje öltözve ismerhet csak rá igazabb
önmagára: természeti és egyszersmind társadalmi meghatározottságára –
emberi méltóságára.
Hivatkozott irodalom
Gervers-Molnár Veronika: The Hungarian Szűr. An Archaic Mantle of
Eurasian Origin. History, Technology and Art – monograph 1. Royal
Ontario Museum, 1973.
Györffy István: Alföldi népélet. A magyar néprajz klasszikusai. Gondolat, Bp. 1987.
Kunkovács László: Lacikemence, kerekól. Művészet 1975/6. sz., 24–26. o.
Magyarság Néprajza (A) I. kötet. Bátky Zsigmond: Építkezés; Györffy István: Viselet. Kir. M. Egyetemi Nyomda, Bp. é. n.
Marosi Ernő: Magyar falusi templomok. Építészeti hagyományok. Corvina, Bp. 1975.
Pap Gábor: Képkeretek – életkeretek. Művészet 1977/3. sz., 22–25. o.
Pap Gábor: „Das Weltall sei dein Mass”. („A mindenséggel mérd magad”.
Számvetés a magyar építészet szellemi tartalékaival). Archithese 3/87.,
1987. május–június, 10–13. o.
Sabján Tibor: A búbos kemence. Múzsák Közművelődési Kiadó, Bp. 1988.
* * * * *
Aki magát nem a saját mulandóságában, nem a saját személyében és nem a saját testiségében tekinti, az ismeri az élet igazságát
|
|
E-mail: ugyfelszolgalat@network.hu
Kommentáld!