Az Arvisura a Bibliához hasonlóan többszörösen kódolt, magyar Ószövetség, Paál Zoltán rovósámánunk felbecsülhetetlen értékű hagyatékát, a hun-magyar törzsek több mint hatezer éves írott, igaz történelme.

Az Arvisurák a 24 Hun Törzsszövetség beavatottjainak rendszeresen írt és őrzött hagyománya. Először Arvisura-Anyahita, azaz a magyarok Nagyboldogasszonya kezdte el lejegyezni, még az özönvíz előtt, őseink akkori hazájában, az azóta elsüllyedt Ataiszon.

A feljegyzések tőle kapták a nevüket, melynek jelentése Igazszólás. Az Arvisurákat agyag, kő vagy aranylapokra vésték rovásírással, melyet szintén ő tanított meg az emberiséggel. Így aztán a hagyomány továbbra sem szűnt meg, mert a bevatott köpontokban kiképzett rovósámánok azóta is folyamatosan megörökítik a hunokkal és rokon törzsekkel kapcsolatos minden fontos eseményt – napjainkban is!

1998-ban látott napvilágot Paál Zoltán: Arvisura – Igazszólás című kétkötetes monumentális gyűjteménye, a Püski Kiadó jóvoltából.

Ez a hun-magyar törzsek Ószövetségének is tekinthető, mert a több mint 6000 évre visszatekintő írott, igaz történelmünket foglalja magában. Ez pedig nem holmi nacionalizmusból eredő elfogult kijelentés, hiszen a Bibliához hasonlóan az Arvisura is többszörösen kódolt szöveg, azaz túl az elsődleges mondanivalóin, a sorok mögött is fontos információk bújnak meg, mégpedig a teremtéstanra, a kozmikus tudásra vonatkozóan, melyet még csak kevesen látnak és értenek.

A kiadás alapjául szolgáló tekintélyes mennyiségű kéziratot a manysi nép fősámánjának unokája, Szalaváré Tura adta át a palóc származású Paál Zoltánnak, aki maga is rovósámánná vált. Az Ural környékén őrzött rovások az egykori leghíresebb Beavatott Központ, Ordosz begyűjtött anyagából származnak.

Természetesen ebben a könyvben nem szerepel az összes létező rovás, csupán annak mindössze körülbelül 10-15 százaléka. Ezek többségét ugyanis még nem engedélyezték kiadni, hiszen olyan információkat tartalmaznak, melyre a mai emberiség még nincs felkészülve, megérve és sokakban ellenérzéseket váltana ki. Márpedig az Arvisuráknak nem ez a célja és rendeltetése.

Itt mélyedhetsz bele a részletekbe

Egy érdekes Arvisura fejezet a történelmünkből:

Hunok és úzok honfoglalása – Atilla király

Mivel Róma folyamatosan felrúgta a Sziszek-Egyezményt, és engedély nélküli latinosításba fogott, a 24 Hun Törzsszövetség 265-ben felbontotta a szerződést. Emiatt bejelentették jogos igényüket Pannonföldre, mint ősi földterületükre, valamint követelték tőlük az Aranyröges Birodalom kiürítését. Felhívták a figyelmüket, hogy amennyiben ennek nem tesznek eleget, úgy a 24 Hun Törzsszövetség felvonultatja az egész ataiszi eredetű seregét - 48 tömény lovasságot - a Me­legvizek Birodalmának felszabadítása céljából.

Ezen döntést támogatta még az a tény is, hogy Ordosz környékén ekkor már egyre gyakoriabbak voltak a földrengések és a kinajok is komoly veszélyt jelentettek. Emiatt a sámánközpontot is szükségessé vált áthelyezni a Melegvizek Birodalmába. Hunyor a fiát, Bagamér ifjú­sági fősámánt jelölte ki utódjául, aki meghirdette az egyik nagyvíztől a másik nagyvízig tartó harcot. Éveken keresztül folytak az előkészületek. 364-ben a tárkányok elindultak a Kárpátok felé, hogy a szorosokat, átkelőhelyeket megtisztítsák, az utakat rendbetegyék. Megindult a tartalék alkatrészek, szerszámok, fegyverek gyártása is.

Egy évvel később kezdték meg a törzsszövetség vezetőrétegének képzését. A nagy nyelvtudással rendelkező beavatottak hun-rasna-pannón-kabar ifjai közül jónéhányat elküldtek Bizáncba és Rómába puhatolózni, információt szerezni. 371-ben a végzős ifjak Kabarföldre lovagoltak, s ott szövetséget kötöttek a Meleg Vizek birodalombeli törzsekkel, akik pedig kapcsolatot létesítettek a gótokkal, vandálokkal, gyepidákokkal, s így összesen 48 tömény, azaz 480 000 fős sereg állt a rendelkezésükre. A Rasna-etruszk szövet­ség szintén a hunok mellett állt. 377-ben aztán megkezdődött a hunok honfoglalása. Pannónia elfoglalásával nagy zavar keletkezett, amit még az is tetézett, hogy kihirdették a rabszolgák felszabadítását.

430-ban, Pusztaszer lovas­versenyén Réka a győztes Atillát, Bagamér fiát választotta férjéül, és Szakszinban fejedelmi esküvőt tartottak. 430-ban Atilla Etilvárról indult el. Réka egy évvel később ikerfiúkkal ajándékozta meg őt, akiket Dengeziknek és Elláknak neveztek. Bátyja, Buda ifjúsági fősámán vette át a 410-­430 között kiképzett sereg irányítását. Buda Ordoszból indult el, hogy a sá­mánközpontot Era és Pilis birodalmában állítsák fel.

435-­ben a kabar-úz kézművesek segítségével felépült Budavár, a beavatott központ. Amikor Budavárra érkezett az ordoszi sámánközpont és a 24 Hun Törzs­szövetség beavatott tábora, az alsó és középső szinteket megtöltötték a Karnakból, Ataiszból és Ordoszból hozott Szent-Könyvekkel. 666 nap kellett hozzá, hogy mindent a helyére rakjanak. Buda öccse, Atilla 433-ban Bagamér halála után fővezér lett Pusztaszeren. A jászok hívására elfoglalta a Jász-síkságot és az új, negyedik Pusztaszeren ütötte fel sátorfáját. 434 tavaszán az altáji Kabar-síkságon telepedtek meg. 435-ben érkezett meg az úzok seregével együtt, akiket Deédes aranyasszony (Atilla unokahúga) vezetett, s Pusztaszeren telpedtek meg.

Buda szigorúan ragaszkodott a 48 tömény és a 2 besenyő tömény teljes beérkezé­séhez, az ifjú vezérek azonban a gótok unszolására siettették a Nagyvízig való csata elindítását. A gót vezérek nagyon gyűlölték, ezért ellene hangolták a harco­sokat, akik Budát meggyilkolták és feltüzelték Atillát a harcra.

Buda legnagyobb fia, Aladár kiváló ifjúsági tárkány-fejedelem volt, aki édesanyjával együtt kitartott amellett, hogy meg kell várni azt az 5 tömény harcost, akiknek a következő év tavaszán kellett volna megérkezniük. Sajnos, az ő hiányuk miatt 451-ben a catalaunumi csata eldöntetlen maradt, és Atilla vetélytársa Éciusz megfuta­modott. Az eltemetetlen halottak miatt kitört a “Csorna-betegség", és a vezéri tanács úgy döntött, hogy vissza kell vonulniuk.

A következő év ta­vaszán azonban, a rasna-hírszerzés előrejelzésének megfelelően, a Róma körüli zűrzavarok miatt, Deédes aranyasszony vezetésével újra elindulhattak Éciusz ellen. Az ellenálló itáliai városokat 452-ben a földig lerombolták, de azoknak, akik a hadi­sarc fizetését vállalták, illetve az etruszk városoknak megkegyelmeztek. Az ottani oskusok (úzok) magukkal hozták Gilgames koronáját és az Arnó-nemzetség Atillát az eljövendő “Világ-Urává" koronázta. Természetesen a rasna katonák is a hunok mellé álltak és velük együtt olyan hatalmas hadsereg szerveződött, hogy Róma népe megdermedt. Mivel Atilla éppen kissé mámoros állapotban volt, Deédest küldte maga helyett tárgyalni a békezászlóval érkező pápa csoportjához. Az aranyasszony rengkívül diplomatikus volt, mivel nem a férfiak hadakozási vágyának, hanem a nők kívánságának tett eleget, akik férjet és munkaerőt kértek tőle. Ezért hát békét kötött velük. I. Leó hajlandó volt 10 000 belső szolga népet és kincsek tömegét Atilla serege részére átengedni, ha nem rombolják le Rómát. Az Öregek tanácsa is igen nagyra értékelte Deédes eme tettét. Azokat a foglyokat szabadon engedték, akiket valemely nő férjül választott.

453 tavaszán sok germán törzs fellázadt Atilla zsarnoksága ellen, de a hunok 3 előőrs törzse, a keleti, nyugati és vízigót törzsek ezt a lázadást elfojtották. A gótok az engesztelésük jeléül egy nőt, Krimhilda Ildikót küldték neki ajándékba, nagy kísérettel együtt. Az esküvőjük lakomáján Atillát megmérgezték. Krimhildát és kí­séretét a 2. hun tömény székihunjai lenyilazták. Atilla holttestét hármas koporsóba fektették, és a sámánképzősök a Szárazér egyik ágában temették el, majd egy gát áttörésével ráengedték a vizet. A temetést végző rabszolgákat lenyilazták, a sámánképzős résztvevők pedig elvándoroltak a Turgai-kapuhoz, hogy senki ne árulhassa el Atilla nyughelyét. Mivel Atilla 24 karátos beavatott (egy istenség) volt, halálakor egy fényes csillag hullott le az égről.

A temetés után nagy káosz vette kezdetét. Az emberek összevesztek azon, hogy Aladár legyen-e a nagyfejedelem és Ellák a fősámán, illetve Dengezik a fővezér, vagy sem. A nézeteltérés olyan erős volt, hogy hamarosan a fegyverek is előkerültek. Mire Deédes és Nekese tárkány-fejedelem odaért Pusztaszerre, a diadalmas hun seregnek már csak a roncsait találták. Szellemi erejüket kellett igénybevenni, hogy rendet teremtsemek, majd kihirdették az Öregek Tanácsának döntését. E szerint, aki akar, menjen Aladárral, Dengezikkel és Ellákkal a Keleti-hun birodalomba, de Dunna­asszony, Buda özvegye, maradjon Budán, Réka-asszony Bíkís-besenyő országban, Csaba ifjú­sági fővezér pedig Budavárban.

Az avar és a rasna-etruszk szabad harcosok Győrtől Encsvárig védjék meg Atilla örökségét. A fe­jedelmi ifjak belátták, hogy a megkezdett nagy csatát ők nem tudják befejezni. Ezért a bi­rodalmat pillanatnyilag egymás között osztották fel: Ellák kapta a Tiszától nyugatra eső részt, Csaba a Tiszától Jászvásárig, Dengezik tőle kelet felé az Etilig, míg Aladár az Etiltől a Bajkál-tóig. Deédesék is ittmaradtak az úzokkal, mivel ők, lévén, hogy az uruki-mani keresztényekhez tartoztak, lemondtak a világuralmi törek­véseikről. Ellák megmaradt népe Magyarkára, Dengezik népe Kutriguriába a Tenisur-parti fővárosba (Dnyeper) Aladár népe pedig az Etil mindkét partjára vándo­rolt és ott összeolvadt a Magyarok Törzsszövetségével. Atilla megmérgezéséből tanulva bevezették a kettős-fejedelemséget, amelyiknek fővárosa Avarbástya lett, nyugaton pedig Győrt jelölték ki.

Atilla lelke még 24 éven keresztül vándorolt.

Bejárta a külső és belső őrségeket, mind a 108 nemzetség Jász-síksági, és a 12 Bugát vidéki széki-hun törzs szállásait. Mint minden nagy lélek, a 24. évben a dicsőséges, tün­döklő képét elvesztette, de a dörgő hangja még ekkor is megmaradt. 469-ben Pusztaszer őrségében Atilla dörgő lelke riasztotta fel Babajt a gótok támadása miatt, akiket le is győztek. Sajnos, Babaj a csata után elvérzett, de Atilla háborgó lelke a bosszúálló csapatokat tovább vezette és a déli Bol­gárországban a gyilkos gót vezért megölték. Amikor Szekeszárd kiadta, hogy Atilla nyug­helyét keressék meg, Atilla erős hangjának irányítása mellett a felbujtók ellen fordultak.

Etilváron sem volt nyugodt Atilla vándorló lelke, hiszen az tovább vándorolt a 12 széki-hun nemzet­ség vezéreibe. Atilla dörgő hangú lelke beismerte, hogy az okos Buda elképzelése volt a helyes, mert testének maradványai Budavár alatt nyugodtan pihennek és kegyhely­éhez a 24 Hun Törzsszövetség népei folyton visszatérhetnek. Addig az ő vándorló lel­ke nem lehet nyugodt, amíg népe Budavár birodalmába vissza nem tér.

Atilla családfája